Pillanat versek

 

Legjobb barátok

 

Mint gyertya lángja sötétben,

Mint szó a síri csendben,

Mint fogaskerék bármilyen gépben,

Mint vér bármelyik lényben,

Jelent nekem ő oly sokat,

Kihez most intézem szavaimat.

Ő az én drága barátom,

Kinél elmúlik magányom,

Segít nekem a bajban,

Elkísér a rosszban,

Feledteti rossz kedvem,

Mely néha nagy gyötrelem.

Együtt vagyunk jóban,

Mikor jó kedvű voltam,

Mikor a nap rám is sütött,

Mikor én voltam a rossz fölött,

Mikor a jó velem volt,

Mikor a szó nekem szólt,

Mikor a bú volt ellenségem,

S mikor elkerült betegségem.

Most ő jár fejemben,

Hisz ő ihlette versem,

Mert Ő az én barátom,

Ki elűzi magányom.

Ott fent kértek erre, szépen,

Mert erre teremtetett lényem,

Verset kell nekem írjak,

És írok is: a Pillanatnak,

Szerelemnek, örömnek, haragnak,

Búnak, fájdalomnak, barátságnak,

Jónak, rossznak, fehérnek,

S a halálnak, az örök feketeségnek!

 

 

Akik elmentek...

 

Mikor elvesztünk valakit,

szívünkben fáj, robban, mint a dinamit.

Az fáj, hogy minket itt hagyott,

egy esős napon, vagy mikor a nap ragyogott.

Itt hagyott, kit szerettünk,

de tudjuk, itt van mellettünk.

Szerettük, míg itt volt velünk,

szebbé tette minden telünk,

vagy a tavaszt, őszt, nyarat,

a jó örökké megmarad.

Az emlék sose vész el,

gondolunk rá sok szeretettel,

tisztelettel, búval, bánattal,

s küzdünk egyel: a magánnyal.

Nem pótolhatja őt semmi,

helyére nem jön soha senki.

Néha egyedül akarok lenni,

s a túlvilágra utána menni ,

vagy olyan gépet venni,

mi tud ellenne tenni.

Szeretném fogni néha kezét,

látni a menny szép kék egét,

újra együtt lennénk,

s a réten ketten mennénk.